Az ezerarcú Budapest számtalan látványossággal lep meg minket. Még az itt lakók számára is újabb és újabb érdekességeket fed fel magából. A megunhatatlan ikonikus helyek mindig életerővel töltenek fel, akárhányszor is látogatom meg őket. Ha még nem jártál Budapesten és csak a leghíresebb helyeket szeretnéd bejárni, akkor is igazán intenzív napjaid lesznek. A hajszoltság érzése ellen érdemes pár percre megállnod, hogy elmélyítsd azt a sok sok élményt, amit kaptál a várostól. Észben kell tartani, hogy a mi örömünkért utazunk és nem csak egy fényképért.

Ehhez az örömteli érzéshez tesz hozzá egy specialty kávézó Budapesten a parlament lábánál a Madal Cafe. Bár a kávézó nagy alapterülettel rendelkezik, mégis családias érzéssel tölti el az itt tartózkodó vendégeket. A helyet Sri Chinmoynak dedikálták, az ő beceneve volt a Madal. A kávézóban található róla szobor, fénykép és művészeti alkotásai, melyet Jharna Kala-nak hívott. Sri Chinmoy egy indiai származású békefilozófus volt, aki heti rendszerességgel tartott békemeditációkat az ENSZ-ben. Emellett békekoncerteket tartott a világ számos pontján, futóversenyeken vett részt, könyveket írt, verseket költött, az élet számos területén tett emberfeletti dolgokat, egy igazi modern polihisztor volt. Sri Chinmoy szelleme valósággal áthatja a kávézót, amely a béke és a nyugalom aprócska szigete.

A kiváló hangulat mellett a kávé is utánozhatatlan. Az első Madal Cafe, még az újhullámos kávézók hajnalán, 2014-ben nyílt a Jászai Mari téren, a Hollán Ernő utcában. Azóta másik két kávézó is nyílt az egyik a Ferenciek terén, a másik pedig a már említett Alkotmány utcában. A kávét a kezdetek kezdetén Angliából importálták és még egy év sem telt, amikor vásároltak egy saját Probat pörkölőgépet, amin elkezdték kifejleszteni saját kávémárkájukat. Elsőként a Beyond Within és a Beanlight márkájú kávék készültek el, majd őket követte a True Beans, a Bird of Light, a Supreme Delight és a legújabb márkájuk a Cycliste Coffee Co. A kávét kis batch-ekben pörkölik, pörkölés után szemezgetik, majd csomagolják kávés tasakokba. Mindhárom Madal Cafe kávézóban megvásárolhatóak saját pörkölésű specialty kávéik 200 grammos kiszerelésben. (Ha nincs lehetőséged betérni a kávézóba vagy nagyobb kiszerelésben szeretnél szeretnél vásárolni, megteheted specialty kávé webshopjukon.)

A kávézó folyamatosan újítja és korszerűsíti a gépparkját a legújabb és legmodernebb eszközökkel. La Marzocco kávégép biztosítja a tökéletes minőségű kávéitalt. Moose és Übermilk segít a megfelelő tejhab elkészítésében és MahlKönig a legpontosabb kávéadagolásért felel. Persze a korszerű gépek még nem garantálják a kávé színvonalát, éppen ezért az itt dolgozó munkatársak folyamatos képzéseken és versenyeken vesznek részt. A tapasztaltabb baristák segítik kollégáikat ízérzékelésük fejlesztésében és a latte art minták öntésében.

A Madal Cafe nem egy szokványos specialty kávézó Budapest belvárosában. Igazi lelki feltöltődést nyújt az ide látogató vendégek számára. A halk, lágy, nyugalmat árasztó zene, a baristák mosolygós, nyugalmat árasztó arca és a harmonikus környezet elősegíti az ellazulást. Minden feltétel adott egy pár percnyi béke megteremtésére.

Mindannyian szeretnénk boldogok és kiegyensúlyozottak lenni. Ehhez nyújt egy aprócska segítséget a Madal Cafe. A helyszín teret ad rendszeres vezetett meditációknak is, melyet Dr. Fülöp Sándor Gunagriha szokott tartani. Ha teheted térj be és tapasztald meg a Madal Cafe hangulatát.